Kép: Freepik
A norvég Markus Solbakkent is a soraiban tudó Sparta Praha még március 7-én 5-1-es pofonba szaladt bele hazai pályán a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében. Ezzel akkor kb. el is dőlt a továbbjutás, de még volt hátra egy visszavágó, amire március 14-én, az Anfielden került sor. Nagyjából 7 percig egészen jól nyomta a prágai csapat, aztán gyorsabban összeomlott, mint a forint-euró árfolyam egy átlagos kormányinfót követően.
A 7. percben Darwin Núñez szerzett vezetést a Vörösöknek, egy perccel később Bobby Clark megduplázta a hazaiak előnyét, majd a soha nem passzoló, önző, alibi, nemcsatár Mohamed Salah is betalált, ezzel ő lett az első Liverpool-játékos, aki zsinórban hét szezonban elérte a 20 gólos álomhatárt. A 14. percben Cody Gakpo bevitte a negyedik találatot. Ennyire gyorsan szerzett négy gólig egészen 1971-ig kell visszamenni, akkor a luxemburgi Jeunesse Hautcharage együttese kapott ilyen gyorsan ennyit a Chelsea-től.
Az első félidőben a Sparta szerb középpályása Veljko Birmančević szépíteni tudott, a második félidőben pedig már csak két hazai gólt láthatott a közönség, ezeket Cody Gakpo és Szoboszlai Dominik lőtték. A gólja mellé Salah kiosztott három gólpasszt is, egyet Clarknak, egyet Gakpónak, egyet pedig Szoboszlainak, szóval ennyit arról, hogy Salah soha nem passzol Szoboszlainak, kedves magyar sportújságírók. A 23 éves Markus Solbakken egyébként ezúttal nem játszotta végig a meccset, a 74. percben lejött, és beállt helyette Patrik Vydra. A mérvadó eredmenyek.com Solbakken teljesítményét 5,8-asra értékelte egy 10-es skálán, ami nem jó, de nem is tragikus. A Liverpool ellenfele a Sporting Lisszabont kiejtő olasz Atalanta (majdnem mindig Atlantát írok helyette, ha esetleg most is így történt, akkor bocsi) lesz a negyeddöntőben, az elődöntőben pedig ennek a párharcnak a győztese a Benfica-Marseille összecsapás győztesével meccselhet a döntőért.
Forrás: Aftenposten
Comments