Kép: Stig A. Kristensen
A Nordic Response elnevezésű NATO-gyakorlat már egy hónapja véget ért, és a közel 20 ezer résztvevő katona hazatért. Nem mindent vittek magukkal, ugyanis az észak-norvégiai Stabbursdalen Nemzeti Parkban túrázók arról számoltak be, hogy rengeteg szemét bukkant fel a környéken. Főleg műanyag zacskókat, üdítős- és sörösdobozokat, de benzinkannákat és még birkacombot is találtak a túrázók.
Legelőször Johan Mathis Kemi rénszarvaspásztor számolt be arról, hogy rendkívül sok szemét van a nemzeti parkban, ami nagy valószínűséggel a katonák után maradt a természetben. Kemi az NRK-nak adott interjújában elmondta, hogy általában össze szokta szedni a nemzeti parkban talált szemetet, de ezúttal akkora mennyiség gyűlt össze, hogy azt már nem tudta egyedül eltüntetni.
Johnny Karlsen, a Fegyveres Erők hadműveleti parancsnokságának (Forsvarets operative hovedkvarter) szóvivője szerint a szeméthegy és annak eltakarítása egyértelműen a hadgyakorlaton résztvevők felelőssége, és intézkednek arról, hogy minél hamarabb megtisztítsák a környéket. Hozzátette, hogy a hadgyakorlatok nem a nemzeti parkban, hanem attól két kilométerre folytak.
Pál Bettina
Forrás: NRK
Comments