Két embert kellett egészségügyi ellátásban részesíteni, miután péntek reggel megsérült egy siló Frognernél. Az egyik sérült állítólag 50 métert repült.
A robbanás oka valószínűleg a siló túltöltése volt. A siló egy cementgyártó cég tulajdona. A balesetből kifolyólag a korábban a silóban tárolt cementpor borítja a környező terület nagy részét.
Ketten részesültek egészségügyi ellátásban. Sérülésük nem súlyos, azonban mindkettejüket elszállították a kórházba kivizsgálásra.
- Az egyiket sérültet cementpor borítja, a másik pedig a nyomás hatására kiszakadt fal közelében volt. Ébren van, de hátfájásról panaszkodott.
Hans Kristian Jørgensen katasztrófavédelmi menedzser szerint az egyik sérült 50-60 métert repülő a túlnyomás miatt kialakult robbanás során.
- Nincsenek súlyos sérüléseik, de mikor az épület összeomlott, egy nyomáshullám arrébb repítette őket, sérüléseik ebből adódnak.
Egyelőre az sem tisztázott, hogy az épületben milyen károk keletkeztek, a rendőrség próbálja kideríteni, hogy mekkora kiterjedésű a sérülés, és fennáll-e a veszélye annak, hogy az épület további részei összedőlhetnek.
A rendőrség először azt jelentette, hogy robbanásról van szó, de később ezt javították, és már csak a siló meghibásodásáról beszéltek.
Forrás: VG
תגובות