top of page
Szerző képeRenata Orban-Kereki

Szöges útakadállyal kellett megállítani - két hete sztrájkol a kocsijában


Nagy sebességgel haladnak el a teher- és személygépkocsik Erling Persson mellett az E45-ös úton Sunne és Fagerås között, a svédországi Värmlandban. Erling autója a rákötött utánfutóval együtt az út szélén áll, amelynek mind a négy gumija defektes.

Erling Persson és autója már majdnem két hete van ezen a helyen. Tizenegy nappal ezelőtt a rendőrök kénytelenek voltak szöges útakadályt használni, hogy ellenőrzés céljából megállítsák a járművet. Erling azt mondja, egy kanyarból jött ki, majd hirtelen ott volt a szöges útakadály.

Már több arra járó megállt és megkérdezte, kér-e Erling segítséget a defektes gumik javításában, de Erling senkitől nem fogadott el segítséget.

Azt akarja, hogy a rendőrség gondoskodjon a gumik kicseréléséről, és addig nem hajlandó elhagyni a helyszínt.

A VG kérdésére azt mondta az autót rendszeres időközönként beindítja, így fűtése van. Mikor éhes, taxiba ül és elmegy a boltba ételt venni. Azt mondja ráér, nem siet sehová, gyakorlatilag bármeddig képes az autójában élni, nem érdekli, ha jön a hó, vagy a karácsony, ő akár húsvétig is képes kitartani.


Az SVT Varmland szerint Erling Persson autóját február 19-én kivonták a forgalomból, így Erling nem közlekedhetett volna a gépjárművel. Persson azt mondta a VG-nek, hogy ez nem igaz. Az autóval joga van bemenni a szervizbe, hogy megnézzék mi a baja és kijavítsák a hibákat. És mivel ő pont a szervizbe ment, így joga volt vezetni az autót.

Erling szerint a rendőrségnek csak egyszeri költséget jelentene, hogy kicseréljék a gumijait, így gyakorlatilag a rendőrség felelőssége, hogy ő még mindig ott vesztegel.

Erling azt is elmondta az újságíróknak, hogy a rendőrök több kilométeren keresztül mentek a háta mögött kék villogókkal, de ő nem gondolta, hogy mindez azért történt, mert a rendőrök meg akarták állítani.

Lars Hedelin rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta az Aftonbladetnek, hogy nincs információja erről az esetről, de általánosságban elmondhatja, hogy olyan esetekben, amikor a rendőrség kénytelen szöges útakadályt használni, hogy egy járművet megállásra kényszerítenek, akkor a gumiabroncsok cseréje a jármű tulajdonosának a felelőssége.


Hedelin azt is elmondta, hogy károsultaknak természetesen lehetőségük van kártérítést kérni a rendőrségtől, amennyiben úgy vélik, hogy a rendőrség hibát követett el.


Persson végszóként jelezte a VG-nek, hogy a végső megoldásként felmerült egy új autó vásárlása is. Azt mondta, ha nem történik hozzáállásbeli változás a rendőrség részéről, akkor meg kell fontolnia, hogy vesz egy új autót amire ráköti az utánfutót és akkor a rendőrségé lehet a régi autója.


Forrás: VG


Szerinted igaza volt Erlingnek?

  • 0%Igen

  • 0%Nem

  • 0%Naná, mit képzel a rendőrség?

  • 0%Nincs igaza, el kellene fogadnia, hogy hibát követett el


12 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page