Kép: Wikipedia
Vigdis Hjort részesült a Ungdommens Kritikerpris-díjban „Gjentakelsen” című könyvéért, amelyben sok fiatal magára ismert.
Márciusban a „Gjentakelsen” című könyvet a Kritikerprisen-díjjal illették a legjobb felnőttkönyv kategóriában, illetve jelölték Brageprisen és Bokhandlerprisen díjra is. A könyv egy felnőtt nőről szól, aki visszatekint 16 éves önmagára, és megvizsgálja felnőtté válásának egy központi eseményét.
- Ez egy olyan könyv, amiben könnyen magára ismerhet az ember – mondta a zsűri egyik legfiatalabb tagja, míg mások úgy vélték, hogy nagyon találó volt, és a négy jelölt közül ez tudta leginkább megszólítani a fiatalokat.
- Leírja, hogy milyen először csinálni dolgokat, például szerelmesnek lenni vagy buliba menni. Úgy éreztük, tanultunk valamit a könyvből, és új perspektívákat tapasztalhattunk meg.
Hjorth könyvét úgy jellemezték, mint ami megnyitja a párbeszéd lehetőségét a nehezebb vagy tabunak tartott témákról, amelyekről fontos beszélni.
Az Ungdommens Kritikerpris kortárs szépirodalmi műveknek járó díj, amelyet középiskolás diákok osztanak ki. Vigdis Hjorth 1984-ben részesült Kritikerprisen díjban a legjobb gyermek- és ifjúsági könyv kategóriában „Jørgen = sant” című ifjúsági regényéért.
Kékedi Anna
Forrás: Nettavisen
Kommentare