Mats Trygg jégkorongozó mögött olyan pályafutás áll, amilyenről a legtöbb gyerek csak álmodozhat. A 46 éves hátvéd, aki a 2021/22-es szezonban a Manglerud játékosa volt, úgy döntött, hogy 1994-es debütálása után (akkor a Spektrum Flyers színeiben mutatkozott be a norvég élvonalban) idén nyáron szögre akasztja a kesztyűt és befejezi profi pályafutását. Saját elmondása szerint rendkívül nehezen jutott erre a döntésre, hiszen folyamatosan kereste azt a pontot pályafutása során, amikor azt mondhatja, hogy ez a megfelelő pillanat a visszavonulásra, de egészen mostanáig váratott magára az alkalom. A 21/22-es szezonban kisebb sérülések nehezítették a dolgát, ráadásul emellé még egy agyrázkódást is elszenvedett. Trygg karrierje folyamán több, mint 1400 meccsen lépett jégre, ebből 136 válogatott meccs (ebbe 18 VB és 2 olimpia fért bele), 550 meccsen a norvég élvonalban, 425 meccsen a svéd ligában, és 318 meccsen a német bajnokságban. Legnagyobb sikere klubszinten egy 2001/02-es bajnoki cím a Färjestad BK játékosaként, míg a 2012-es jégkorong VB-n ő lett a torna leggólerősebb védője öt góllal. És vajon Trygg mihez fog kezdeni játékosi pályafutása vége után? Továbbra sem fog elszakadni a jégkorongtól, a következő szezontól ő lesz a Vålerenga segédedzője, a svéd Fredrik Andersson mellett.
Forrás: TV2
Comments