Mats Zuccarello csapata első és harmadik gólját szerezte, a Minnesota Wild ennek is köszönhetően megszerezte az észak-amerikai jégkorongliga, az NHL 2022/23-as szezonjában első győzelmét. Ezt megelőzően három vereség állt a minnesotai csapat neve mellett.
A Vancouver Canucks elleni mérkőzésen a norvég balszélső négy és fél perc után betalált, ám vancouveri részről Bo Horvat nem sokkal később egyenlített, majd Nils Åman góljával a vezetést is megszerezték a vendégek. Az Xcel Energy Centre közönségének nagy örömére Sam Steel egy perccel az első harmad vége előtt kiegyenlített. A második harmadban Dakota Joshua révén ismét a Canucks került előnybe, ám Zuccarello a harmadik harmad közepén ismét döntetlenre alakította a mérkőzés állását. Zucca a hosszabbításban két gólja mellé kiosztott egy gólpasszt is Kirill Kaprizovnak, ezzel pedig a Wild megnyerte meccset.
A 35 éves norvég támadó a meccs után úgy nyilatkozott, hogy ebben a szezonban eddig most néztek ki a leginkább úgy, mint egy valódi csapat, ám védekezésben még eléggé sokat kell javulniuk. Zuccarello eddig négy meccsen négy gólt és négy gólpasszt jegyzett, ezzel holtversenyben vezeti a Minnesota Wild házi góllövőlistáját Kirill Kaprizovval. A Wild következő meccsét norvég idő szerint október 22-én este hétkor játssza, amikor is idegenben a Keleti Konferenciát vezető Boston Bruins ellen lépnek jégre.
Forrás: VG
Comments