A Green Mountain társaság új adatközpontot épít a hamari Heggvin Næringsparkban. Az 5 új épületből álló komplexum 150 megawattos kapacitással Norvégia egyik legnagyobb adattároló üzeme lesz, 3 épületre a kínai TikTokkal már meg is köttetett az előszerződés.
A TikTok nagyon elégedett a norvégiai szerződéssel, ahol a helyszín egyik előnye, hogy az épületeket 100%-ban megújuló energiával fogják ellátni – nyilatkozta Christina Grahn, a TikTok kormányzati kapcsolatokért és közpolitikáért felelős észak-európai vezetője.
Ugyanakkor a TikTok terjeszkedésének nem mindenki örül, például Sofie Nystrøm, a norvég Nemzeti Biztonsági Hatóság igazgatója. Nystrøm óvatosságra int az ilyen kereskedelmi céllal épülő adattároló központokkal kapcsolatban. Napjainkban ez a terület még nem rendelkezik kellő jogi szabályozással. Hihetetlenül sok érték, szolgáltatás áramlik keresztül ezeken a központokon, ezek pedig mind a magánemberek, mind pedig az állam számára rendkívüli fontossággal bírnak. Továbbá még az sem világos, hogy mekkora kockázatot jelentenek, és hogy megfelelően vannak-e biztosítva. Egy-egy ilyen központ elleni támadás mind az egyénekre, mind pedig az államra is veszélyes lehet – mondta. Nystrøm azt is hozzátette, hogy különösen odafigyelnek a kínai és az orosz vállalatok norvégiai működésére.
A sok vitát generáló TikTok applikáció egyébként a kínai ByteDance tulajdonában áll. Sok országban tiltják politikusoknak a használatát, mert adatokat gyűjt a felhasználókról. Ezzel azt akarják elkerülni, hogy érzékeny személyes adatok kerüljenek a kínai hatóságok kezébe.
Grahn erre azt mondta, hogy őket nem a kínai hatóságok birtokolják. Elmondása szerint a TikTok egy nemzetközi vállalat, amelyet 60%-ban egy befektetési alap birtokol, 20%-ban az alapítók, a maradék 20%-ot pedig kisbefektetők és az alkalmazottak teszik ki.
A hamari polgármester, Einar Busterud üdvözli a Green Mountain zöld befektetését, ami 350 új munkahelyet fog biztosítani a régiónak.
Forrás: NRK
Comments