A finnországi Rukában zajló sífutó világkupán november 25-én a férfiak 1,4 kilométeres távján Even Northug (a legendás Petter Northug öccse) megszerezte első világkupa-érmét, miután a második helyen futott be a célba, Johannes Høsflot Klæbo mögött, de Pål Golberg és Erik Valnes előtt (akik a 3. és a 4. helyet szerezték meg). Ennek a TV2 szakértőjeként a helyszínen tartózkodó Petter is örült, aki egy egészen jól hallható diadalüvöltéssel nyugtázta öccse sikerét. A szakértő a VG-nek nyilatkozva elmondta, hogy hihetetlenül büszke Evenre, és rengeteget jelent neki ez az ezüstérem.
A Northug-családban ezzel Even lett a harmadik, aki érmet nyert a világkupán (Petter 38 aranyat nyert 13 VB-arany, és két olimpiai győzelem mellett, míg Tomas egy világkupa-arannyal büszkélkedhet). Petter elismerésének adott hangot, kifejtve, hogy legfiatalabb öccse képes sebességet váltani, és mindig az elődöntőre, illetve a döntőre időzíteni a legjobb formáját. Korábban ez számított Even komoly gyengeségének. Maga a boldog ezüstérmes is megszólalt, ő úgy vélekedett, hogy jó dolog, ha a testvére örül a sikerének. Majd azt is hozzátette, hogy nagyszerű dolog, hogy dobogóra állhatott.
Forrás: VG
Szerinted Even Northug képes lesz Petter nyomdokaiba lépni?
0%Természetesen, a családnak a vérében van a siker.
0%Egyáltalán nem fog a közelébe érni, ez a maximum, amire képe
0%Even szép sikereket fog elérni, de nem annyit és akkorákat,
0%Nem tudom, nem értek a sífutáshoz, és nem vagyok jós.
Comments